2010.12.29.
"MINDEN HÉTEN ILYEN BULIT"

Minden héten ilyen bulit, ez volt az utolsó mondata a legtöbb gyereknek, és felnőttnek, akik részt vettek első évzáró party-n. Mivel a kirándulásunk nagyon jól sikerült, ezért reménykedtünk abban, hogy legalább annyian eljönnek.

Várakozásinkat felülmúltuk, mivel ezúttal, olyan tanítványaink és szüleik is ott voltak, akik a visegrádi túránkon nem tudtak részt venni. Elsődleges szempontunk az volt, hogy a gyerkőcök jobban megismerkedhessenek egymással, ezért elhívtuk SONO-t az est hivatalos DJ-ét, aki a hangulatért volt felelős. SONO ugyan késett a nagy havazás miatt, de hamar belejött a lemezek keverésbe, és gyorsan felpörgette, a már táncra éhes gyerekeket.

Mivel 6 különböző helyszínről érkezett a csapat, ezért most nyílt alkalmunk ismertetni a következő fél év fontosabb eseményeit. Jelenleg a klubokban a közeledő vizsgára készülünk, valamint a versenyzőknek is lesz lehetőségük bizonytani 2-3 alkalommal. Amint az idő alkalmassá teszi, tavasszal szeretnénk a gyerekekkel együtt, közösen megküzdeni az Orczy Kalandpark akadályaival. Nyári szünet első vagy második hetében tartjuk karate táborunkat, melyen reméljük minél többen fognak részt venni.

A megnyitó folytatódott a BULI, így csupa nagy betűvel, mert számunkra is meglepő volt, de a 6-7 éves gyerekek elképesztő koreográfiákat adtak elő, tánc gyanánt. A nagy bulit egy kis játékkal szakítottuk meg, amit mi magunk találtunk ki. Saját kezűleg gyúrtunk kókuszgolyót, aminek a közepébe, kis papírdarabot rejtettünk, kis ábrával, ami alapján mindenki megkereshette párját, akit madzagra lógatott csokival etethetett meg.

Utána megint Sonoé volt a főszerep. Míg a gyerekek táncoltak, addig mi kerestünk a limbózáshoz megfelelő eszközöket, gondoltuk, Fenyő Miklós örök slágere a mi bulinkból sem maradhat ki. DJ-énk hamar fel is dobta a lemezt és a nagy sikerre való tekintettel, legalább négyszer le is adta. Mindenki a buli limbó királya illetve királynője akart lenni, így a sor soha nem akart csökkeni. Picit szigorúbbak lettünk a kisesőkkel, így elkezdett fogyni a sor is és meglett a buli limbó királya Keszler Benő személyében.

A limbó tényleg megtette hatását, mert a felnőttek is elkezdtek táncolni. Jó volt látni, hogy a buli közepén már szinte mindenki feloldódott és a táncparketten kicsik és nagyon már együtt táncoltak.

Szerintünk a helyszín tökéletes volt, mert akinek nem volt kedve táncolni, ki tudott menni beszélgetni, a gyerekek pedig nagyot tudtak fogócskázni.

Köszönjük a sok-sok finomságot, amivel vendégeink érkeztek.

Külön köszönet, azoknak akik a terem berendezésében és összepakolásában segítettek, valamint Annának és Andinak akik a süteményes és üdítős pult háziasszonyaként tüsténkedtek.

Bea és Reni

hírek karate edzés övvizsga galéria letöltés linkek kapcsolat
aktuális vizsga tábor
egyéb
versenyek

 

 


vissza