2017.12.17.
ADOMÁNYOZÁS
Sokszor hallhatjátok Tőlünk, hogy mi mindent kapunk a sporttól, a karatétól, mi mindent köszönhetünk kis közösségünknek, és hogy Mi mindent megteszünk azért, hogy ebből amennyit csak tudunk, adjunk vissza nektek és másoknak.
Néhány héttel ezelőtt kaptatok Tőlünk egy levelet, aminek ez volt a címe:
„ Összefogás, Segítségnyújtás másoknak, Tisztelet, Alázat”
Segítséget kértünk Tőletek, hogy csapatunk minden tagjával, közösen próbáljunk meg segíteni nagyon szegény körülmények között élő családokon. Először kértünk Tőletek ilyen segítséget és reménykedtünk benne, hogy amit mi képviselünk értékrendet, azzal Ti is egyet fogtok érteni.
A levél kiküldése után, szinte azonnal megindult a gyűjtés, rövid időn belül rengetegen hoztatok ruhát, élelmiszert és mindent, amire úgy gondoltátok, hogy szükség lehet. 1 hét elteltével szinte tele pakoltunk egy 60nm-es tárolót, és azon gondolkoztunk, hogy tudjuk megoldani, hogy minden eljusson a gyermekekhez és szüleikhez. Fáradtságot nem kímélve dobozoltunk mindent, amit kaptunk Tőletek, hiszen tudtuk, hogy az utolsó ruhadarabnak is helye lesz. Ti pedig napról–napra egyre több és több dolgot hoztatok.
2017.12.17-én a szülők és a gyerekek segítségével, minden bekerült egy nagy teherautóba és elindultunk Bátonyterenyére. Vártuk nagyon ezt a napot, szerettünk volna látni a gyerekeket, akiknek lehet, hogy csak rövid időre ugyan, de mosolyt tudunk csalni az arcukra.
Azonnal nekiláttunk a csomagok kiszállításához, és hogy mi történt ott pontosan, reméljük, a képek visszaadnak majd belőle valamit.
Ami biztos, hogy egy nagy érzelem „cunami” ment át rajtunk a nap folyamán. Sokszor nem tudtunk mit kezdeni érzéseinkkel, könnyeinkkel. El sem tudtuk képzelni, hogy mit tudunk adni ezeknek a családoknak.
Leírhatatlan Büszkeség töltött el minket, hogy mindezt VELETEK EGYÜTT, GYERMEKEITEKKEL KÖZÖSEN hoztuk össze. Adományaink a legjobb helyre kerültek, ebben teljesen biztosak vagyunk.
Szeretnénk megköszönni a hatalmas segítséget Kapolyi Bélának, aki rendelkezésünkre bocsájtotta a tárolóját és a segítségét, amit nyújtott ebben a pár napban.
Szeretnénk megköszönni, a Játék Tenger vezetőjének, Hídvégi Péternek, aki segített nekünk abban, hogy minden gyermek névre szóló új játékot kaphatott.
Szeretnénk megköszönni a Master-Mester Kft-nek, hogy ingyen szállította le nekünk az összes adományt.
És végül, de nem utolsó sorban szeretnénk Nektek, egyesületünk minden tagjának MEGKÖSZÖNNI, azt a sok mindent, amit hoztatok, a segítséget a pakolásnál, dobozolásnál, a lemenetelben, és mindent, ami hozzájárult ahhoz, hogy ez az adományozás ennyire sikeres legyen.