2011.08.27.
WKF KUMITE TÁBORBAN EDZETTÜNK

Immáron sokadik alkalommal hívta meg a Tatami Team Antonio Oliva senseit, a WKF karate „élő agyát” egy négynapos szemináriumra. Nyugodtan állíthatjuk, hogy Oliva sensei mindent tud a WKF karate versenyrendszerről.

Folyamatosan megfigyeli, feltérképezi különböző országok stílusát, kitanulmányozza a legjobb versenyzőket, majd szemináriumról- szemináriumra kijavítja a legfontosabb hibákat és előkészíti a következő év munkáját.

Az érdeklődés mindig nagyon nagy, hiszen mikor már azt gondolnánk, hogy már mindent elmondott, akkor elővesz valami újdonságot, és a legvégén úgy jövünk el, hogy megint tanultunk valamit. Idén először vettek részt a táborban a tanítványaink. Minden csoportnak napi 2 edzése volt, amit keményen végig edzettek. Néhányan a haladóbb edzésen is részt vettek, ami külön dicséretet érdemel, ugyanis az edzések mellett a teremben uralkodó 40 fokkal is meg kellett küzdeniük.

Azt vettük észre, hogy ott voltak a táborban, nagyon jól érezték magukat, és ami még fontosabb, hogy óriási lendületet kaptak a következő időszakra. Láthatták az ellenfeleiket, edzhettek velük, így mindenki tudja mi a feladata az elkövetkező pár hónapban.


hírek karate edzés övvizsga galéria letöltés linkek kapcsolat
aktuális vizsga tábor
egyéb
versenyek

 

 


vissza