2019.08.26-30.
FELSŐS, VERSENYZŐI TÁBOR BÁTONYTERENYE
2019.08.26-30 között szerveztük meg a felsős, versenyzői táborunkat. Tavaly voltunk először így külön a nagyobbakkal táborozni, ami minden szempontból az egyik legjobb táborunk volt. Továbbra is együtt hagytuk a tradicionális karatésainkat és a két versenyzői csoportot.
A reggeli futó és erőnléti edzéseken kívül, már napi kettő karate edzést tartottunk, ahol a technikák pontosítása volt a fő feladat.
A tábori körülmények mindenki számára nagyon-nagyon jók voltak. Annak ellenére, hogy a tradicionális karatésok is ebben a táborban voltak, versenyzőinkkel együtt, ideális volt a helyszín arra, hogy ketté szedjük a csoportot. Így mindenki a mostani tudásának megfelelő edzéseken tudott részt venni. Idén lelátogatott hozzánk Shihan Szabó János is, aki egy kifejezetten önvédelmi edzést tartott a táborozóinknak. A majd 2 órás edzésen mindenki kellően elfáradt, de nagyon élvezték.
Az edzések mellett ennek a tábornak az egyik legfontosabb célja, hogy a négy különböző helyszínen karatézó csoportjaink megismerjék egymást és egységes csapatot tudjunk formálni belőlük. Az hogy ez mennyire sikerült, az bizonyította, hogy az utolsó edzés után, a gyerekek kérték, hogy hadd „bulizhassanak” egyet. Erre nem lehetett nemet mondani, és nagyon jó volt látni, hogy a táborban résztvevő összes gyerek bent volt, együtt énekelt és táncolt több mint 3 órán keresztül.
Másnap a haza utazás előtt megbeszélték, hogy akkor jövőre ugyanitt. Mi pedig szívesen teszünk eleget ennek, így mi sem mondhatunk mást, csak azt, hogy akkor jövőre ugyanitt!