2014.11.15.
ÉRMEK A DIÁKOLIMPIÁRÓL
Szigetszentmiklóson került megrendezésre a XIX. Diákolimpia. Egyesületünk 6 versenyzővel képviseltette magát. Ebben a félévben sajnos még nem indultak a gyerekek versenyen, ezért a szokásosnál is jobban izgultak.
A versenyt Bódi Levi kezdte, aki az előző idényhez képest egy súlycsoporttal feljebb indult. Levi a meccset maga biztosan kezdte, de sajnos becsúszott egy jodan technika, ami egy pontot ért ellenfelének. Levi abból a szempontból is nagyon jó versenyző típus, hogy ha vezetnek ellen, sem esik kétségbe, megpróbál pontot szerezni ellenfelén. Ez most sem volt másképp, de a bírók nem értékelték próbálkozását, így az eredmény maradt 1: 0. Ellenfele nem jutott döntőbe, így vígaszágon sem mehettünk tovább.
Következő versenyzőnk Kovács Gyurka volt, aki most váltott korcsoportot. 2 hete lett 10 éves, ami azt jelenti, hogy valószínű, hogy az egyik legfiatalabb volt a mezőnyében. Ahogy felsorakoztak, a mezőny minket is meglepett, 1-2 gyerkőc 150-160 cm is volt. Hirtelen azt hittük, nem jó helyre írtuk be. Mikor mindent leellenőriztünk és megbizonyosodtunk arról, hogy jó helyen vagyunk, elkezdtük Gyurkát tuningolni a meccsére, aki szintén nagyon meg volt illetődve. Elmagyaráztuk neki, miért lehet előnyös, ha valaki kisebb a súlycsoportban, hogy lehet ezt jól kihasználni és pár percen belül sikerült is megnyugtatnunk. Szerencsére a Bodorkarate versenyzője is akkora volt, mint a mi Gyurkánk, így kellő önbizalommal vágtunk neki a meccsnek. Gyurka nagyon jól kezdett, rögtön az első támadásával majdnem fejbe rúgta az ellenfelét. ez után az akció után kiegyenlítettebb lett a meccs, mikor a vége előtt 5mp-el Reni azt tanácsolta Gyurkának, hogy támadja meg ellenfelét. A támadását az ellenfele beelőzte egy fejrúgással így 3:0 lett a végeredmény. Muszáj volt kockáztatni, mert egálnál nagy valószínűséggel az ellenfelét hozták volna ki. Az eredménytől függetlenül, szerintünk jó meccs volt, sajnos vígaszágon itt sem tudtunk tovább menni.
Gyurka után nem sokkal Tóth Zsófi lépett tatamira. Zsófi szép küzdelemben ugyan, az első meccsét elvesztette. Mivel egy jó versenyzőtől kapott ki, tudtuk, hogy valószínűleg vígaszágon még lesz meccse. Így is lett. Ezen meccsen Zsófi már sokkal kiegyensúlyozottabb volt és ponterősebb. Utolsó pillanatban szerzett ponttal 4:3 -ra nyertünk, így Zsófi megszerezte a csapat első érmét.
Kis szünet után, következtek a nagy lányaink. Klemi és Dalma a junior -59kg- os között lépett tatamira, Dóri pedig a + 59 kg- ok között. Mind három lány először indult ekkora versenyen, ahol rutinosabb versenyzőkkel is találkozhattak. A verseny előtt megbeszéltük mik lehetnek az elvárásaink, így mindenki ennek megfelelően kezelte a dolgokat. A lányok mind hárman elszántak voltak, de nagyon izgultak. Elsőként Dalma lépett tatamira, aki Tóth Vikit a Budofight versenyzőjét kapta ellenfeléül. Ismerték egymást, de ennek ellenére Dalma idegesen kezdte a meccset. Az eredmény 2:0 lett Vikinek, de elégedettek voltunk Dalma teljesítményével. Sajnáltuk, hogy nem tudott még egy meccset menni, mert azt már biztos nyugodtabban tudta volna kezelni.
Rögtön Dalma után Klemi lépett fel a siaéra. Klemi nagyon, nagyon jó versenyző alkat, mert nem foglalkozik azzal ki az ellenfele, megpróbálja megcsinálni azt, amit, tud és kihozni magából a maximumot. Az első meccsen a válogatott Czabajszky Evelin volt az ellenfele. Klemi nem riadt meg, próbálkozott, de a meccs eredménye 2:0 lett. Ez mindenképp jó eredménynek számít, hiszen Evelin egy jóval rutinosabb versenyzőnek számít. A második meccsen egy kecskeméti klub versenyzője volt Klemi ellenfele. Tudtuk, hogy a fej rúgásokat nagyon ki kell iktatnunk, mert azok veszélyesek lehetnek. Klemi végig törte ellenfele karatéját, ami odáig vezetett, hogy gyűjtögette a büntetéseit. Egészen addig, míg le nem léptették, így Klemié lett a bronzérem
Csapatunk utolsó versenyzője Dóri volt. Dóri rögtön a nemzetközi mezőnyben is eredményes Czagány Dórival kezdett. Azt kértük tőle, hogy álljon oda, harcoljon akár mi is az eredmény próbáljon pontot szerezni. Dóri megpróbálta, papírforma alakult a meccsen, Czagány Dóri győzött. A második meccsen már Dóri is felszabadultabb volt, egyre értékelhetőbb pontokat csinált, így először egy fej ütést, majd egy fej rúgást jutalmaztak pontokkal a bírók, így az eredmény 4:0 lett, és Dóri is bronzéremmel zárta a versenyt.
Eredménytől függetlenül, elégedettek voltunk a csapat teljesítményével. Tudjuk, min kell dolgozni, úgyhogy megyünk tovább előre!