2015.04.18.
ÉRMEK A WKF MAGYAR BAJNOKSÁGRÓL
Az utóbbi évek Magyar Bajnokságait Mogyoródon rendezték meg, és ez idén sem volt másképp. A verseny 2 napos, ahol is összesen több mint 600 versenyző,….. klub vett részt. Szombaton zajlottak az utánpótlás, illetve a haladó kategóriák egészen a kadet korosztályig.
Ezen a napon egyesületünket 10 versenyző képviselte. Olajos Marci és Keller Marci lebetegedett, ezért sajnos ki kellett hagyniuk a versenyt.
A versenyt kicsit zűrös körülmények között, de Molnár Virág küzdelmével kezdtük. Sajnos nem tudtunk bemelegíteni, és ennek hiánya látszott is az első meccsünkön. Kikaptunk 2:0-ra , de ellenfele döntőbe jutott, ezért várt ránk 2 vigaszági meccs. Az első meccs már sokkal összeszedettebb volt, pont nem született sem nálunk sem az ellenfélnél, de a bírók egyhangúan Virágot ítélték meg a jobbnak. Ezután következett a bronz meccs, ami egy nagyon hajtós kemény küzdelem volt. Virág egy ütés-rúgás kombinációval kapott 3 pontot, amit megtartott a meccs végéig és így megszületett egyesületünk első bronzérme. Nagyon örültünk neki, hiszen Virág már nem utánpótlás, hanem haladó kategóriában lett érmes.
Következő versenyzőnk Dévényi Bence volt. Bence a héten belázasodott, ezért neki is kérdéses volt, hogy tud e indulni. De végül indult és nagyon szépen versenyzett. az első meccsét magabiztosan nyerte 4:0 , lett a második meccs 4:3. A harmadik meccsen picit elfáradt agyban, 0 :1 elvesztette, ami már döntőbe jutás lett volna, de nem törtünk össze, hiszen volt még hátra egy meccs a bronzéremért. Szerencsére erre a meccsre összekapta magár és nyert 7:0-ra így meg lett a második érmünk.
Bencével egy időben nyomott Barczai Matyi, aki Renivel nagyon jól együtt működve nyerték egyik meccset a másik után. Matyi szintén a döntőbejutásért kapott ki, így őt is egy meccs választotta el a bronzéremtől. A bronz meccsen Matyi nagyon kis összeszedett volt, magabiztosan nyerte 2:0-ra, így megszületett a 3. bronzérmünk.
Következett Kóczé Krisztofer, aki szintén maga biztos versenyzéssel nyerte sorra meccseit és meg sem állt egészen a döntőig. A döntőben, fegyelmezetten versenyezve, egy beelőzéssel megszerezte a vezetést, amit aztán meg is tartott, ezzel Krisztofer Magyar Bajnok lett utánpótlás kategóriában.
Rögtön utána Szilagyi Bence kezdte meg a versenyzést. Bence 10 éves és a nehezebb súlycsoportban versenyez, sokan nehezebbek és nagyobbak nála. Bence ennek ellenére nagyon bátran áll ki a tatamira és mindent megtesz a győzelemért. Sajnos az első meccset elvesztettük, és az ellenfele nem jutott döntőbe sem, így Bencs számára a verseny befejeződött.
Tóth Zsófi lépett következőleg tatamira. Zsófi a meccs első fél percében komótosan kezdett, sajnos ellenfele elment 2:0-ra. Utána Zsófinak nem volt más választása, mint menni előre és próbálni pontot csinálni, de ellenfele ezeket a próbálkozásokat kihasználta és tovább növelte előnyét, a meccs vége így 5.1 lett. ennek ellenére azt gondoljuk, ha úgy küzd ez elejétől fogva, mint a meccs végén, akkor nem ez lett volna a végeredmény.
Kumar Rohit készült tatamira lépni, és az első meccsét meg is nyerte. A második meccsen sajnos kikapott, majd a vigaszági mérkőzésén is, de Rohit nagyon szépen küzdött. Ami hiányosságként lépett fel, az azért volt, mert még nagyon rövid ideje versenyez.
Sebők Áron 10-11 éves haladó kumite kategóriában lépett tatamira. Az első meccsét nagyon magabiztosan 8:0-ra nyerte. A második meccs tudtuk, hogy keményebb menet lesz, nagyon koncentrálva kellett felállni. Ami meg is történt, de ellenfele rendkívül magabiztosan és keményen állt fel Áronnal szembe. Sajnos fizikai különbség volt a 2 versenyző között, ami később az ellenfél győzelméhez vezetett. Ellenfele a következő meccset elvesztette, így Áronnak a verseny befejeződött.
Kovács Gyurkánk volt aznap az utolsó versenyzőnk. Renivel megbeszélték a taktikát, ami a meccs közepéig nagyon jól működött. Majd az ellenfél egy támadást követően megütötte Gyurkát és kapott egy pontot, majd rögtön utána még egyet. Gyurka megijedt, hogy nincs már ideje kiegyenlíteni. Győzni akart nagyon, próbált kiegyenlíteni, de sajnos már nem sikerült.
A verseny végén, mi nagyon elégedettek voltunk az elért eredményekkel. kivétel nélkül mindenki nagyon jól küzdött. Akik nem szereztek érmet, azok is mindent megtettek a győzelemért.