2016.02.20.
22. HUNGARIAN TATAMI CUP
22. alkalommal került megrendezésre a Hungarian Tatami Cup. A verseny hűen Ön magához, most is kiválóan meg volt szervezve. Ennek a rendezvénynek egyesületünk az egyik főszervezője , az AC- Sinus SE mellett.
Reni és kis szervezői csapata megint kitett magáért és az egész versenyen végig együtt működve, zökkenőmentesen bonyolították le a rendezvényt. A verseny színvonala megint nagyon magas volt, összesen 11 ország karatékái képviseltették magukat.
Egyesületünk, 6 versenyzővel lépett tatamira. A kicsiknek ez volt az első ilyen szintű versenyük, azt hiszem mind annyian pont ugyanúgy izgultunk. Már bemelegítésnél lehetett látni, hogy nagyon izgulnak, de próbáltuk őket megnyugtatni, amennyire csak lehetett.
Elsőnek Virág lépett tatamira. Az első meccsen pont azt történt amire számítottunk, nagyon megilletődve küzdött, de jó meccs volt és csak kevesen múlott, hogy győzzön. Ez erőt adott a bronz meccshez neki. A bronz meccsen sokkal nyugodtabb és tisztább karatét mutatott Virág, így a meccs végén, mi örülhettünk.
Virág után Dévényi Bence és Olajos Marcell kategóriája következett. Mindketten hasonló állapotban kezdték meg meccseiket, mint Virág. A meccsek első pár másodpercében lehetett látni, hogy nagyon izgulnak és tartanak ellenfeleiktől. De aztán mindketten elkezdtek karatézni, és nagyon jól küzdöttek. A kategória végén mindketten a dobogóra állhattak. Marci 3. lett, míg Bence a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
Következő kategóriában, Istovics Ádám és Krisztofer került sorra. Ádám a Budofight kupán rendkívül magabiztosan karatézott, nagyon reménykedtünk benne, hogy a légkör és a verseny nagysága nem fogja összenyomni. Krisztofernek ez volt az első versenye a 10-11 éves kategóriában, így ő duplán izgult. Mindkét fiú 1:0-ra vesztette el a meccset, és ha elhiszik, hogy itt is tudnak nyerni akkor mindketten megnyerhették volna. Ők sajnos vigaszág nélkül maradtak, de nem baj, ez még csak az út kezdete, haladunk tovább!
Késő délután következett Dalma. Dalma nagyon jól küzdött Kassán, ami szintén egy kisebb nemzetközi verseny volt, így reméltük, hogy átléptük a gátat és talán ő is elhiszi, hogy ott is van keresnivalója. Az első meccsen sajnos megint nagyon megilletődve küzdött, és ki is kaptunk. A második meccse már sokkal felszabadultabb volt a bronzéremért és azt meg is nyerte.
A nap utolsó versenyzője, Horváth Bence volt, aki a többiekhez hasonlóan, megilletődve és bátortalanul kezdte a versenyzést. Ellenfele, rendszeresen megelőzte Bence próbálkozásait, így azt a meccset elveszettük. A bronz meccsen már ő is sokkal határozottabban és nyugodtabban kezelte a szituációkat és támadásait, rendszerint pontokkal jutalmazták a bírók. Így a dobogón Bence is a 3. helyre állhatott fel.
A versenyen szerintünk kivétel nélkül mindeni nagyon jól szerepelt és jól vették ezt az akadályt is.
Nagyon köszönjük a rengeteg segítséget, amit a pakolásoknál, illetve a verseny egész napos lebonyolításánál nyújtott az egész csapat, bele értve természetesen a szülői segítséget is!