hírek karate edzés övvizsga galéria letöltés linkek kapcsolat
aktuális vizsga tábor
egyéb
versenyek

2016.09.10.
V. CROATIA CUP ZAGRAB

2016. szeptember 10-én rendezték meg az V.Croatia Cup-át Zágrábban, amin idén először vettünk részt a fiatal versenyzőinkkel, ahol Molnár Virág bronzérmet nyert.
Mikor augusztus első hetében elkezdtük az alapozást, az egész nyári programot úgy építettük fel, hogy tudtuk, viszonylag korán, már szeptember első felében versenyünk lesz.

Az augusztusi felkészülés jól sikerült, nagyon sokat erősödött mindenki fizikailag és a mozdulataik dinamikája is nagyon sokat fejlődött. Ez volt az első külföldi versenyünk, de szerencsére hozzáállásukon is látszott, és ez most nem volt semmilyen negatív hatással a gyerekekre. Annak ellenére, hogy bizonyos területeken nagy fejlődést láttunk, tudtuk, hogy még vannak hiányosságaink, ahhoz, hogy teljesen összeálljon minden.  Tudtuk, hogy nem lehetünk türelmetlenek, hiszen, még csak szeptember van, szezon eleje.  A verseny előtt elmondtuk, hogy mit várunk Tőlük, és legnagyobb örömünkre ezúttal ezeket az elvárásokat mindannyian teljesítették.

Molnár Virágnak, Kóczé Krisztofernek, Olajos Marcinak több meccs lehetőség jutott. Virág a súlycsoportjában 3. lett, Krisztofer 5. lett, Marci pedig a 1 nyert és 1 vesztett meccs után, vigaszágon kikapott.

Érmeket tekintve nem volt túl gazdag számunkra, ellenére elégedettek voltunk velük, mert hozzá állásban (ami nagy probléma volt az első félévben) nagyon sokat fejlődtünk.

A csapat mára CSAPATKÉNT viselkedik minden helyzetben, ami talán az egyik legfontosabb számunkra.

Gratulálunk mindenkinek!


 

 


vissza