2019.09.14-15.
BUDAPEST OPEN
2019.09.14-15-én került megrendezésre a 22. Budapest Open. 37 ország, 2200 nevezés érkezett, ami minden szempontból rekord.
A résztvevő országok közül 12 ország, teljes válogatottal vett részt, hiszen itt dőlt el versenyzőik kvalifikációja az október végén, Chilében megrendezésre kerülő Világbajnokságra. A BHSE csapatát 13 versenyző képviselte a hétvégén.
Minden kategóriában, népes mezőny gyűlt össze. Éremszerzéshez minimum 5 meccsre volt szükség. Mi, edzők is kíváncsian vártuk a versenyt, hiszen 2 hete hagytuk abba az alapozást, és a múlt heti versenyhez képest ez egy nagyon komoly megmérettetés volt versenyzőink számára.
Mindezek mellett fontos volt az eredményes szereplés, hiszen 6 versenyzőnk kezdte meg a kvalifikációt a 2020-as budapesti kadet, junior U21-es Európa-bajnokságra. Mindenkinek több meccse volt, így nagyon komoly tanulságot tudtunk levonni. Pontos képet kaptunk arról, hogy min kell dolgoznunk az elkövetkező hetekben.
Szilágyi Bence ezüst érmét fontos megemlíteni, hiszen Bence képviseli Magyarországot ebben a súlycsoportba a Világbajnokságon.
A versenyen a következő eredmények születtek:
2. helyezést ért el a kadet -63 kgba Szilágyi Bence
5. helyezést ért el kadet -63 kgba Kóczé Krisztofer
5. helyezést ért el U12 -35 kg ba Keller Balázs