2012.04.28.
KIRÁNDULÁS A BUDAKESZI VADASPARKBAN

Második alkalommal szerveztünk kirándulást ebben a tanévben tanítványainknak és családjuknak.  Ezúttal Lencz Gyuri volt a túravezetőnk, aki szempontjainkat, kívánságainkat figyelembe véve, a Budakeszi Vadasparkot javasolta helyszínnek.
Nekünk rögtön megtetszett, séta, jó levegő, állat nézés, simogatás, minden egy helyen volt, ahhoz, hogy kicsik is és a nagyok is jól érezzék magukat. Viszonylag régen ki hirdettük az erre szánt dátumot, de mivel hosszú hétvégére esett, picit féltünk attól, hogy ezúttal nem fognak sokan eljönni.  Szerencsére számításaink nem igazolódtak be, és  majd 100-an vettünk belépőjegyet a Vadaspark bejáratánál. Az idő ismét kegyes volt hozzánk, meleg és napsütéses nap volt, amit a fák alatti hűvös tudod csak enyhíteni. Gyuri vezetésével, tettünk egy jó nagy túrát a parkba, az elején még teljesen együtt a csapattal, majd egy picit szétválva, mindenki megnézhette, ami a legjobban érdekelte.

A bográcsozás ezúttal elmaradt, mert sajnos az országos tűzgyújtási tilalom még tartott. Így kénytelen volt mindenki az otthonról, hozott szendvicseket elfogyasztani. Ehhez már a Vadaspark melletti nagy rétet vettük célba, ahol a gyerekeknek volt még lehetőségük focizni, futkározni, nekünk felnőtteknek pedig csak lenni a füvön és pihenni.
Összességében, szerintünk egy nagyon kellemes nap volt, együtt voltunk, jól éreztük magunkat, és azt hiszem mindenkinek 100%-os kikapcsolódást jelentett ez a nap.


hírek karate edzés övvizsga galéria letöltés linkek kapcsolat
aktuális vizsga tábor
egyéb
versenyek

 

 


vissza