2013.01.13.
ÉVNYITÓ KARATÉS BULI

Immáron harmadik alkalommal rendeztük meg a szokásos évnyitó bulinkat. Pénteken a Számítástechnikai Iskola ebédlője adott helyszínt programunknak, ahol ismét nagyon jó hangulat volt.
Mindig nehéz megjósolni, hogy vajon hányan fognak el jönni, de legbelül, most azt éreztük, hogy nagyon sokan leszünk. Érzéseink beigazolódtak, több mint 130-an jöttek el egyesületünkből.

Az egészen kicsiktől a nagyokig sokan jöttek el. A jól bevált dolgokon nem változtattunk most sem, így aznap este is DJ Gyuri próbált megfelelni a zenei kéréseknek. Ezúttal a mindig óriási izgalommal várt Limbó mellett a Gangnam Style dalát halottam többször is megszólalni, ami számomra elképesztő, de rögtön berohant mindenki, azonnal elkezdték a tánc koreográfiát, és a 4 évestől a felnőttekig mindenki kívülről fújta a dalt.

Amikor megunták a táncolást, csináltunk egy vetélkedőt, hogy picit felrázzuk őket. A gofri evés, most is nagy sikernek örvendett, személy szerint nekem is az egyik kedvencem.

Aztán jött a várva várt Limbó, amit ezúttal a szokásosnál is többen vártak, így már 2 csapatra osztottuk őket. Mindenki az est Limbó királya és királynője akart lenne, és mindent meg is tettek ezért.

Miközben a kicsik a táncparketten ropták, addig a szülőknek kialakítottunk egy kis teázó sarkot, ahol nyugodtan tudtak beszélgetni és teázni.

Az este jól telt, mindenki jól érezte magát. Most sokan maradtak a végéig, így az elpakolás is nagyon gyorsan ment.

hírek karate edzés övvizsga galéria letöltés linkek kapcsolat
aktuális vizsga tábor
egyéb
versenyek

 

 


vissza