2014.01.10.
Sportcsillagok Gálest – Tóth Beatrixé az EMMI különdíja

Két világbajnok úszót, Gyurta Dánielt és Hosszú Katinkát, valamint a férfi vízilabda-válogatottat és annak szövetségi kapitányát, Benedek Tibort, illetve Shane Tusup úszóedzőt választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 56. alkalommal kiírt szavazásán. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár Tóth Beatrixnak, a budapesti Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett karatékának adta át az Államtitkárság különdíját. A Magyar Sportújságírók Szövetsége 56. alkalommal adta át az év legjobb sportolóinak és edzőinek díjait.
A budapesti Syma Csarnokban megrendezett gálaünnepségen Simicska István sportért és ifjúságért felelős államtitkár különdíjat adott át, amelyet Tóth Beatrix karatéka vehetett át. Köszöntőjében az államtitkár kiemelte, hogy idén tavasszal Budapest adott otthont a Karate Európa bajnokságnak, amelyen a magyar versenyzők kitűnően szerepeltek, öt bronzérmet szereztek.

"Tóth Beatrix eddigi pályafutása, kiemelkedő sportolói, emberi tulajdonságai méltóvá tették arra, hogy ebben az esztendőben ő vehesse át a szívemhez nagyon közel álló sportág képviselőjeként a sportért és ifjúságért felelős államtitkár külön díját" – jelentette ki Simicskó István.

Rövid válaszában Tóth Beatrix, aki az aktív sportpályafutása mellett 12 éve gyerekek oktatásával is foglalkozik, elmondta: pályafutásának végéhez közeledve nagy elismerésnek tartja a külön díj elnyerését.

(MTI/Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság)

hírek karate edzés övvizsga galéria letöltés linkek kapcsolat
aktuális vizsga tábor
egyéb
versenyek

 

 


vissza