2016.06.25.
TATAI NYÁRI EDZŐTÁBOR

Június 3. hetében tartottuk táborunkat, ahova minden eddiginél többen jelentkeztek. Megtartottuk az előző években jól bevált csoportbontásainkat, első 3 nap a kicsik, majd utána a nagyobbak vették birtokukba a tatai táborhelyet.

Nagyon jó időnk volt egész héten, ami azért nagyon fontos, mert a gyerekek mégiscsak a levegőn érzik a legjobban magukat. A kicsik is hősiesen végig csinálták a tábort, ezúttal komolyabb anya-apa hiány nélkül. Nyitó bulival kezdtük mindkét csoportnak a tábort, ami mindannyiszor nagyon nagy táncolásba ment át. Egyik számot tetették be a másik után és még a pindurkák is 2-3 órán át táncoltak. Napi 1 edzésük volt, majd tartottunk nekik egy házi versenyt, amit mindenki nagyon komolyan vett, így kivétel nélkül mindannyian éremmel a nyakukba térhettek haza.

Nagyon sokat fociztak, kosaraztak, fogóztak, szinte mindenki állandó mozgásban volt. Jó volt látni, hogy a mai „kütyü” világából kiszakított gyerekek, telefon és minden egyéb technikai eszközök nélkül, egymás társaságában milyen jól tudják érezni magukat.  Ebben az évben sem maradhatott el a kézműves foglalkozás. Nagyon sokan készítettek karkötőt, nyakláncot, anyának, apának vagy éppen maguknak.

Kedden délután mindkét csoport, összesen 150 gyerek együtt volt, készítettünk egy csapat képet. Mindenki kapott egyet, amit egy általuk festett keretre ragasztottunk fel és ezt hazavihették.

A nagyobbak táborának célja továbbra is az volt, hogy érezzék nagyon jól magukat, de nekik már napi 2 edzésük volt. A Gojusoknak nagyon sok újat tanítottunk, aki ott volt legalább 1, de inkább 2 formagyakorlatot tanulhatott meg. A Shotokanosoknak picit kötöttebb volt a tábori edzésgyakorlás, hiszen a színes övesek most vizsgázhattak a következő övfokozataikra. Megérte a sok gyakorlás hiszen péntek délelőtt Péter Gábor sensei előtt mindenki sikeres vizsgát tett.

A szülőktől kapott visszajelzések alapján kijelenthetjük, hogy mindkét tábor lakói végig nagyon jól érezték magukat.

Ez a pár nap amit velük tölthettünk, nekünk is nagy élmény volt, hiszen olyan körülmények között tölthetünk el időt a gyerekek társaságába, amire év közben sajnos nincs idő.

Köszönjük Horpáczky Krisztinek az egész héten nyújtott segítségét, valamint szeretnénk megköszönni a nagyoknak is a sok segítséget, amit kaptunk Tőlük a tábor lebonyolításához.


hírek karate edzés övvizsga galéria letöltés linkek kapcsolat
aktuális vizsga tábor
egyéb
versenyek

 

 


vissza