2018.08.21-26.
FELSŐS, VERSENYZŐI TÁBOR BÁTONYTERENYE

2018.08.21-26 között szerveztük meg a felsős, versenyzői táborunkat. Sok szempontból új volt, ez a tábor, hiszen, mind amellett, hogy egy csodálatos helyszínen voltunk, az előző évekhez képest, teljesen külön szedtük övfokozattól függetlenül a felsős tanítványainkat.

Ebben a táborban voltak a versenyzőink is, akikkel az augusztusban megkezdett alapozást folytattuk.

A reggeli futó és erőnléti edzéseken kívül, már napi kettő karate edzést tartottunk, ahol a technikák pontosítása volt a fő feladat.
A tábori körülmények mindenki számára nagyon-nagyon jók voltak. Annak ellenére, hogy a tradicionális karatésok is ebben a táborban voltak, versenyzőinkkel együtt, ideális volt a helyszín arra, hogy ketté szedjük a csoportot. Így mindenki a mostani tudásának megfelelő edzéseken tudott részt venni. Szintén pozitívum volt, hogy a külön edzőteremben tudtuk tartani az összes edzést.

Ennek a tábornak az egyik legfontosabb célja az edzéseken kívül, hogy a négy különböző helyszínen karatézó csoportjaink megismerjék egymást és egységes csapatot tudjunk formálni belőlük. Szerintünk mindenki nagyon jól érezte magát, így újult erővel kezdhetjük az évet J


hírek karate edzés övvizsga galéria letöltés linkek kapcsolat
aktuális vizsga tábor
egyéb
versenyek

 

 


vissza