hírek karate edzés övvizsga galéria letöltés linkek kapcsolat
aktuális vizsga tábor
egyéb
versenyek

2016.01.29.
DALMA EZÜSTÉRMET NYERT KASSÁN

Michal Bozogán Memorial Cup nemzetközi karate versenyt szervezték meg Kassán, ahol 7 országból 480 induló harcolt az érmekért.
Egyesületünk junior korosztályú versenyzőjének Dalmának, az év első versenye Szlovákiában került megrendezésre. Nem terveztük előre ezt a versenyt, de úgy gondoltuk, hogy nagyon jó alkalom lehet tapasztalatszerzésre és mi is kapunk egy visszajelzést, hogy Dalma hogy áll a súlycsoportjában versenyző lányokhoz képest.
Első ellenfélnek egy szlovák versenyzőt kaptunk. Picit idegesen, görcsösen kezdte a meccset, de a végén a bírói döntés nekünk kedvezett, így jöhetett a második meccs. Azt kértük Dalmától, hogy nyugodjon meg és az ő karatéját érvényesítse a küzdelem elejétől.  A második meccs, már jóval lazább és pontosabb küzdelmet hozott így azt megnyertük.
Következett a döntő , a VASAS versenyzőjével Klement Kármennel. Dalma pontos taktikai utasítást kapott, amit olyannyira sikerült betartania, hogy meg is szereztük az első pontot.  Kármen utána hajtotta a lehetőséget, hogy gyorsan kiegyenlítsen, ami sikerült is neki. A meccs végéig már ez is maradt az állás. Bírói döntésnél Kárment látták jobbnak, így nekünk a 2. hely jutott. Nagyon elégedettek voltunk Dalmával, meccsről meccsre jobban teljesített és a döntő is kifejezetten jó meccs volt.


 

 


vissza