hírek karate edzés övvizsga galéria letöltés linkek kapcsolat
aktuális vizsga tábor
egyéb
versenyek

2016.10.22.
21. KODOMO KUPA EREDMÉNYEI

2016.10.22-én a Láng Sportcsarnokban került megrendezésre a 21. Kodomo Kupa.  A szervezők, a Honvéd-Takara Sportegyesület és az AC-Sinus SE, megint bebizonyították, hogy egy 800 fős utánpótlás karate versenyt is kiválóan meg lehet szervezni.
Egyesületünkből ezúttal is sokan jelentkeztek, nagy örömünkre nagyon sok volt az olyan gyerek, aki már vett részt 1-2 szer Kodomo Kupán, és annyira tetszett nekik a verseny, hogy megint indulni akartak. Ez fontos visszajelzés nekünk, hiszen ez azt jelenti, hogy nagyon nagy szükség van az effajta versenyekre, bizonyítani akarnak maguknak, a szülőknek és nekünk is. Természetesen most is nagyon sok debütáló, első versenyes kisversenyzőnk volt, és nagy örömünkre mindenki, kivétel nélkül nagyon bátran állt ki a tatamira.

Végig feszített tempóban telt a nap, de szerencsére nagyobb tanítványaink megint kiválóan látták el a nekik szánt feladatokat. Voltak, akik a tatamik mellett az edzősködésben, a kicsik bátorításában segítettek, és voltak, akik a gyerekek bemelegítését irányították az éppen sorra kerülő versenyszámok előtt.

Ez a nap tele volt érzelemmel, ami nagyon feltöltött mindenkit. Sok olyan pillanat volt a nap folyamán, amikor azt éreztük, hogy igen, ezekért érdemes csinálni. Mosolyt csalt az arcunkra, amikor a legkisebbek jöttek boldogan elköszönni, nyakukban az éremmel, hogy nézzük meg, milyen ügyesek voltak. Vagy amikor az első küzdő versenyén szereplő kis Máté, aki a boldogságtól zokog, hogy aranyérmes lett, vagy amikor izgultunk, hogy aki nem volt túl sikeres az elmúlt időben, annak jöjjön össze, hogy olyan érzelmeket hoz ki belőle egy nyertes meccs, amiket még mi sem láttunk Tőle :D

Köszönjük tanítványainknak, a szülőknek a rengeteg segítséget!

A versenyen a következő eredmények születtek:

Shikodach
i versenyszámban a következő eredmények születtek:

1. helyezést értek el:

Gombkötő Bálint, Kiss Larissza, Mucsi Ákos,Nagy Barnabás, Rákóczi Soma, Szendrei Márton,Törköly Laura,

2. helyezést értek el:

Fejes Dániel, Juhász Ada Panna, Kiss Kiara, Mészáros Péter, Patai Gergő

3. helyezést értek el:

Angyal Kerubina, Bakos Hanna, Barabás Elsa, Demők Zala, Helfer Dániel, Kappel Krisztián, Kovács Bálint Zsombor, Mellau Bence, Molnár Barnabás, Nagy Flóra,  Nagy Luca Liliána, Nemeskéri Donát, Ördög Mira, Patai Zétény, Pichkadze Maxym, Szalma Sámuel, Szepcsik Boglárka, Turcsik Barnabás, Varga Márkó,

 

Szivacs „kumite” versenyszámban a következő eredmények születtek:

1. helyezést értek el:

Bakos Hanna, Demők Zala, Kovács Bálint Zsombor

2. helyezést értek el:

Sándor Ida,Dang Misi, Kappel Krisztián, Kiss Kiara, Kiss Larissza, Nagy Barnabás, Nemeskéri Donát, Patai Gergő,Schottner Dániel, Szabó Mihály, Szepcsik Boglárka, Turi-Bakos Bence

3. helyezést értek el:

Mellau Bence, Mikula Bálint,Molnár Barnabás, Nagy Flóra, Nagy Luca Liliána, Adorján Zsolt, Angyal Kerubina, Baracsi Nóra, Bene Fruzsina, CsucsKa Lilla, Dienes Bátor, Fejes Dániel, Gombkötő Bálint,Mucsi Ákos, Patai Zalán, Pichkadze Maxym, Pintér Ferenc, Quintana Boldizsár, Rajki Bertalan, Sipos Kende, Váradi-Szabó Annalilla,

Kata „formagyakorlat” versenyszámban a következő eredmények születtek:

1. helyezést értek el:

Keller Balázs,Kóczé Krisztofer, Krámos Dániel

2. helyezést értek el:

       Kutas Béla,Sevella Gergely,

3. helyezést értek el:

Baracsi Nóra, Berka Benjámin, CsucsKa Lilla, Dévényi Bence, Fábián -Nagy Fruzsina, Hirschler Zalán, Istovics Ádám, Kiss Kiara, Kóczé Krisztofer, Kovács Botond, Mike Gergő,Mike Lili, Molnár Márton, Molnár Virág,Németh Kristóf, Pap Dániel, Papik Szonja, Péter Kristóf, Szalma Sámuel,Tóth Bálint, Tóth Bence, Turi-Bakos Bence, Váradi-Szabó Annalilla, Vaszary-Maklári Kristóf, Vaszary-Maklári Lilla, Volter Botond, Zsákai Huba

Kumite „küzdelem” versenyszámban a következő eredmények születtek:

1. helyezést értek el:

Dévényi Bence, Fábián- Nagy Vencel, Fontána Máté, Keller Balázs, Keller Márton, Miklósi Krisztián, Molnár Virág, Szilagyi Bence, Vaszary-Maklári Kristóf, Zala György Máté

2. helyezést értek el:

Apáti Kadosa, Balogh Simon, Istovics Ádám, Kovács Botond, Kutas Béla, Olajos Marcell, Volter Botond, Zsákai Huba

3. helyezést értek el:

Vaszary-Maklári Lilla, Viemann Simon, Benedek Márton, Berka Benjámin,Csotye Balázs, Frei      Liliána,Jelinek Vlado, Mike Gergő, Mike Lili, Molnár Márton, Németh Kristóf, Pálinkás Bendegúz,Pap Dániel, Papik Szonja, Péter Kristóf, Szalma Sámuel, Szendrei Márton, Tóth Bence


 

 


vissza